Na ja! Ennyi műszempillát életemben nem láttam még összesen. Ezek azok a műszempillák, amelyekről messziről ordít, hogy: MŰŰŰŰŰ.

Amikor még magyarorszégon éltem, akkor is elkapott a "minél hosszabb szempilla-láz", de akkor még igyekeztem természetes maradni, így a 3D-s pillákat választottam és kábé kirázott a hideg a mű vackoktól...de hát Angliában nem csak a vezetési stílus, hanem minden más. Itt az első üvöltően műszempillák látványa is más volt, TETSZETT. Persze, hogy ki kellett próbálnom. Az első, amit vásároltam, annyira hosszú volt, hogy erőteljesen lebegett, amikor fújt a szél, vicces volt. Mostanában azért "rövidebbekkel" próbálkozom, íme:

Mai tanulandó:

falsh lashes : műszempilla

Amikor nagyjából 1 hétre érkeztem Londonba látogatóba, akkor volt egy dolog, ami nagyon-nagyon nem tetszett. Az a benyomás, hogy itt bizony nem nagyon lehet egészségesen táplálkozni, illetve igen, de az baromi drága.

Amióta itt élek, kénytelen voltam azért ennél jobban körülnézni és rájönni, mekkorát tévedtem. Persze, persze a magyar árakhoz viszonyítva még így is vannak termékek, amelyeket otthon olcsóbban be lehet szerezni, de ne felejtsük el, hogy az itteni fizetések mennyivel magasabbak, mint a magyar átlag. Amit jó, ha megjegyzel: Ha itt élsz és spórolni akarsz, akkor az egyik legfontosabb szabály, hogy főzz magadra és csomagolj belőle a munkahelyedre. Így nem csak pénzt takaríthatsz meg, de valószínűleg sokkal egészségesebben is fogsz étkezni. Ha nem vagy előrelátó és egy étteremre vagy a sarki fish&chips-esre hagyatkozol, akkor biztosan nem úszod meg 5 font alatt. Na már most ez az 5 font (vagy kicsivel több), ha ügyes vagy, akár 2 fő egész napi egészséges étkezésére elég.

Mondom a mi példánkat: reggeli: zabpehely+fehérje por+víz, ebéd: csirkemell+rizs+saláta, uzsonna: natúr joghurt+körte+mazsola+magvak, vacsora: húsmentes szójafasírtból készült hamburger. Ezt az egész napi ételt nagyjából 7 fontból ki lehet hozni 2 főre. Ha még nassolunk fejenként 2-2 darab mandulás magnumot is, akkor az plusz 2 font. Azaz összesen: 9 GBP-ből, egész nap finomakat ettünk és még 4, azaz négy darab jégkrémet is elmajszoltunk.

 

 

 

 

 

 

Szóval, te is láthatod, hogy amin a legtöbb pénzt meg lehet fogni, az a kaja. 

Megmutatom, mi található (többek között) a mi hűtőnkben:

királyrák - 300 g - 2,5 GBP (920 HUF)

csirkemell filé - 500 g - 1.99 GBP (730 HUF)

csökkentett zsírtartalmú humusz - 200 g - 2 GBP/2 doboz (730 HUF)

laktózmentes tej - 1 liter - 1.29 GBP - (475 HUF)

vas + multivitamin (60 db), D vitamin (70 db) - 99 penny/doboz (362 HUF)

olíva olaj - 500 ml - 99 penny - (362 HUF)

szója fasírt - 450 g - 1.75 GBP, most akciós: 2 doboz - 900 g - 3 GBP (1100 HUF)

olívabogyó - 430 g - 99 penny - (362 HUF)

fűszer (chili+fokhagyma) - 63 g - 99 penny - (362 HUF)

mozarella - 125 g - 44 penny - 165 HUF

natúr joghurt - 500 g - 55 penny - 205 HUF

jégsaláta 2 db - 1,5 GBP - 550 HUF

fagyasztott zöldség - 1 kg - 1,49 GBP - 545 HUF

üzletajánló:

http://www.99pstoresltd.com/

http://www.sainsburys.co.uk/sol/index.jsp

Jó étvágyat! :-)

Mai tanulandó:

spórolós: scrimp 

 

London Specialist

 

Többször belefutottam már itt-ott a London Specialista hirdetésébe, de igazán csak ma vettem rá magam, hogy meg is nézzem mit tartogatnak a srácok.

Nem csalódtam. Ők tényleg Specialisták. Az állásajánlatokon túl, segítenek a CV írásban, ingyenes tanfolyamokat és állást is kínálnak. Nekem nem jutott eszembe olyan dolog, amit a honlapjukon ne találtam volna meg.

Csekkolhatod őket itt: http://londonspecialista.hu/hu/london-specialista

Azt hiszem még kislány koromban sem játszottam királylányosat...viszont elnézve II. Erzsébet jubileumi ünnepség-sorozatát a napokban eljátszottam a gondolattal: milyen is lehet Anglia királynőjének lenni immár 60 éve? Ezt az ünneplést elnézve: megható, mámoros és igazán szuper.

Másfél hónappal ezelőtt, amikor Londonba érkeztem, már észre-észrevettem a kirakatokban valami "Jubilee" dumát...szégyen vagy nem, fogalmam sem volt, hogy milyen jubileumról van szó.

Aztán persze közeledett a nagy nap...hogy mi tetszett itt ezekben a napokban és az ünneplés 4 napjában? Az, hogy a magyar szokásokkal ellentétben nem erre az alkalomra kellett ünneplőt húzni, hanem az uniformot le lehetett cserélni a gyerkőcöknek bármilyen ruhára. Igen, igen itt a gyerekek 99%-a az angol lobogó színeibe öltözött. A lányok-asszonyok pedig királynőnek/hercegnőnek öltöztek. Hogy ez vicces? Így leírva biztosan, de a részesének lenni mondhatom igazán szuper. Szuper érzés az, hogy itt szeretik az uralkodót. Na ja, én is tisztában vagyok vele, hogy Ő csak egy báb...na de akkor is. Otthon, ha lenne az aktuális kormánynak egy "bábja" ki  öltözne a magyar nemzeti lobogó színeibe, amikor a legtöbben már a kokárdát sem tesszük ki és sajnos, rengeteg helyen szégyenkeznünk kell a magyarságunk miatt.

Igen, én örültem annak, hogy azok a gyerekek, akikre vigyázok büszkék a gyökereikre és boldogan öltöztek piros-fehér-kék színekbe és vígan készítettek "Diamond Jubilee" képet az újságból kivágott Quenn Elizabeth fotójával, angol zászlóval és az őrségváltás katonáival.

Mit láttam itt? Egy példát, amelyet örömmel látnék otthon is. Jó lenne látni a sokezres tömeget, benne lenni a forgatagban, ahogy felvonulunk a nagykörúton és felszabadultan vagyunk boldogok, mert a hazánk biztonságot nyújt számunkra!

 

tanulandó:

patriotic: hazafias

Kíváncsiak voltunk, hogy Londonban milyen edzőtermek vannak. Összekaptuk hát magunkat és meglestük mik a lehetőségek Surbitonban és környékén.

Kingstonban több termet is találtunk, szinte fillérekért. De nézzük sorban:

The GYM (Kingston)

 Mi leginkább interaktív teremnek hívnánk. Nincs recepciós pult, így recepciósok sem, de ez nem jelent problémát. A bérlet vásárlás neten keresztül történik. Ha nincs angol számlaszámod, nem tudsz idejárni, viszont kaphatsz 3 napos ingyenes próbabérletet.

Amikor megérkeztünk egy olyan ajtóban álltunk, mint a bankoknál, a zsiliprendszeres bejárat. Még el sem kellett gondolkoznunk, hogyan jussunk be, mert 2 személyiedző jött elénk és mosolyogva invitáltak a kétszintes terembe. Mindent megmutogattak és elmagyaráztak. A terem tiszta, világos és a legmodernebb gépekkel felszerelt. A havidíj 20 font (diákoknak, nyugdíjasoknak még ennyi sem), ami nagyjából 7 500 forint. Ezért a pénzért bármikor mehetsz, hiszen a The GYM a hét minden napján 24 órás nyitvatartással várja vendégeit.

Ami külön tetszett az az a kezdeményezés, hogy minden hónapban van egy háziverseny. Aki a legügyesebb, 1 órás személyiedzést nyer. Továbbá a honlap is könnyen értelmezhető és minden információval ellát: http://www.thegymgroup.com/find-a-gym/gym/the-gym-kingston/

 

KINETIKA (Kingston)

 

 Ebben a franchise rendszerben 2 edzőtermet látogattunk meg. Mindkét teremben kaptunk kísérőt, aki az egész komplexumot kedvesen és aprólékosan bemutatta. Az egyik GYM egy szabadidő központban található, ennek köszönhetően nem csak edzőterembe, hanem úszodába is járhatunk. A másik terem pedig egy atlétikai központban van, így használható a 400 méteres futópálya és focipálya is. Itt is angolszámlaszám kell a bérletvásárlásához, viszont 1 bérlettel mindkét terembe járhatunk. Az árak attól függően változnak, hogy milyen szolgáltatásokat akarunk igénybe venni. Ha csak a kardiógépeket és a súlyokat használjuk, akkor 17 font a havi bérlet, azaz nagyjából 6 500 forint. Ha az úszodát is igénybe vennénk, akkor a legmagasabb díjat kell fizetnünk 36 fontot, azaz 13 500 forintot. Ezekben a termekben is kínálnak ingyenes próbalehetőséget. Mindkét teremnél ingyenes parkolóhelyet is biztosítanak. Az internetes oldal kevésbé jó, de azért meg lehet találni a keresett információkat: http://www.thegymwebsite.co.uk/clubdetail.aspx?ClubID=224

 

És most gyerünk vissza Szörbigyóba, azaz Surbitonba :-)

YMCA (Surbiton)

 

Ez a GYM egy művelődésiház első emeletén található. Kicsi recepcióban kedves recepciós ül. Azonnal felpattan és körbevezet minket a leginkább régi súlyemelőtermekhez hasonlítható GYM-en. A gépek jóállapotban vannak és a terem is tiszta, bár nem túl nagy. Rengeteg "aerobik" órájuk van a zumbától egészen a köredzésekig. Az öltözőkben található a gőzfürdő és a szauna. Parkolóhelyet nem biztosítanak a vendégeknek, de a legtöbben gyalog vagy biciklivel érkeznek. A bérlet egy picit húzósabb, mint az előbb említettek, itt 40 font/hó, azaz nagyjából 15 ezer forint. A YMCA-ben is van kedvezmény a diákoknak és a nyugdíjasoknak. Ha párban veszünk bérletet, akkor a két belépő havi ára 70 font. Itt is kínálnak ingyenes napokat, amit mi teszteltünk is. Ami eltérő a magyar termekhez képest, hogy nem csak körbevezetnek és válaszolnak az összes (néha idióta) kérdésünkre, hanem kitöltetnek egy adatlapot, amin válaszolnunk kell az egészségünkkel kapcsolatos kérdésekre. A honlap egy picit bonyolultabb: http://www.ymcalsw.org/Sites/yplus/News/spring-promotion egyszerűbb a személyes találkozó.

NUFFIELD (Surbiton)

 

Hívhatjuk az edzőtermek mekkájának. Számunkra kicsit furcsa lehet, de Angliában abszolút normális, ha egy templomból edzőtermet építenek. Sporttemplom, mi? :-)

A NUFFIELD nem is csak egy egyszerű GYM, hanem ahogy ők hívják egy Fitness&Wellbeeing Center. Van itt minden: masszázs, egészségügyi kezelések (ezek persze fizetősek), de nézzük mi van a magyar szemmel nézve igen húzós, havi 70 fontos, azaz nagyjából 26 250 forintos árban. Hatalmas recepció, legalább két recepcióssal. Törölköző(k), amiből annyit vehetsz, amennyire szükséged van. Az edzéshez, a mosakodáshoz és a SPA részleghez. Hoppá-hoppá! Igen, itt SPA részleg is van. Normális méretű úszómedencével, jaccuzival és gőzkabinnal. A szaunák az öltözőkben vannak. A női öltöző az a lányok, asszonyok, anyák vágyálma. Tiszta, tágas és üvegajtóval ellátott KÜLÖN zuhanyfülkékben zuhanyozhatsz. Van kitéve ruhacentrifuga, mellette pedig zacskó "kérlek vegyél egyet" felírattal a vizes gönc számára. Na és akkor még nem beszéltünk a fésülködőasztal részlegről. Ezt egy ötszög-szerű helynek kell elképzelni, minden oldalon tükörrel. Kényelmes székekre lehet lecsüccsenni. Van kitéve nagy teljesítményű hajszárító 5 darab (nem az a mini gagyi) , testápoló és tépős zsepi. Kell ennél több? Az anyukák részére az egyik öltöző részt úgy rendezték be, hogy a kicsiket biztonsággal le tudják tenni, amíg készülődnek. Ez alatt az idő alatt az apukák a hallban várakozhatnak, ahol kényelmes bőrfotelek és kanapék sorakoznak, az asztalokon az aznapi legfrisebb újságok és persze két tévé. A bár részben pedig örömmel szolgálják ki kávéval, smoothie-val, szendviccsel...Az órák és az oktatók jól képzettek és rendkívül kedvesek. Az edzőterem részen pedig megszámlálhatatlan kardiógép és kondigép, szabadsúly, kettlebell, power plate, TRX és olyan eszközök állnak rendelkezésre, amiket otthon például nem is láttam. A NUFFIELD valóban nem olcsó, pláne az otthoni fizetésekhez mérten, ellenben minden arra szolgál, hogy valóban jól érezzük magunkat és egy kiadós edzés után levezethessük a feszültséget és a stresszt. Mint az eddigi termekben, itt is van ingyenes próba lehetőség. A honlapot itt találjátok: http://www.nuffieldhealth.com/gyms/Surbiton

Természetesen, még nem néztük meg az összes termet. Nagyon kíváncsiak vagyunk az itteni CrossFit termekre is, szóval hamarosan arról is kaphattok beszámolót. :-)

 

"Ez csak egy kamu próbálkozás. Köszönöm, hogy vesztegetted az időmet! Remélem, hogy a Jó Isten - vagy valaki, aki sokkal erősebb nálam - megver Téged." Ennyi volt a válaszom, nem mentem a rendőrségre, nem küldtem el még a francba sem, pedig megérdemelte volna. Rohadtul megérdemelték volna. Mindez persze angolul. Mert hogy is volt ez? Miért volt ez?

Lassan két hónapja Angliában élek. Másik lakást vagy házat kellett keresnem, mert kutyával akartunk költözni. Azt gondoltam, egyszerűbb ha feladok hirdetést, így ha valaki kiadja az ingatlanát kutyával, akkor majd Ő ír. Mindezt a www.gumtree.co.uk oldalon tettem, ez Anglia egyik legnagyobb olyan oldala, ahol nagyjából mindent megtalálsz, amire szükséged van: lakás, kiskutya, bicikli, mit tudom én.

Legnagyobb örömömre jöttek is a levelek. Nem túl sok, de ami akadt az kecsegtető volt. Egész jó áron, egész nagy, és benne voltak a kutyás költözésben. Madarat lehetett volna velem fogatni. El kezdtem levelezgetni velük. Mindez nem ment annyira gyorsan. Nem akarlak untatni benneteket a felseleges részletekkel, de nem volt saját laptopom, dolgozni jártam, szóval ezek és egyéb tényezők lassították a folyamatot. Az a lényeg, hogy napokig húzodtak ezek a levelezések, miközben egyre égetőbb lett volna, hogy legyen hová költözni. Küldtek fotókat, paramétereket. Totál oda voltunk a párommal, hogy nem is olyan nehéz ez a dolog és persze titokban elég talpraesettnek gondoltam magam, hogy én egyedül rájöttem erre a "hú, de jó" megoldásra. Aztán persze aranyosan pofára estem, de nem lövöm le még a poént.

sevis-fee-pay-western-union.jpg

Szóval, amikor a leendő főbérlők már úgy érzik, hogy szépen be van etetve a kuncsaft - ez akkor jön el, ha meg akarod nézni a lakást- akkor azt írják, hogy: 1., "őket már annyian átverték" 2., "külföldön élnek", 3., "az ügyvédjük azt ajánlotta" ezért szükségük lenne biztosítékra, hogy te biztosan ki akarod venni az ingatlant. Ezt már pedig te csak úgy tudod neki bebizonyítani, hogy besétálsz a hozzád legközelebbi Western unionba vagy Money transferbe és ott az 1 havi depozitot és az 1 havi bérleti díjat átutalod - és itt jön a csavar, ami miatt sokan bedőlnek- nem neki utalsz, hanem valakinek, akit TE ismersz, anyukádnak, testvérednek, barátodnak. Majd azt a kis igazolást, hogy ez megtörtént, (azaz meg tudod mozgatni a szükséges kb. 2000 fontot - számold át gyorsan!) küldd el az e-mail címére beszkennelve. Na nekem itt lett gyanús a történet. Mert:

1., minek bizonygassam én egy vadidegennek, hogy van pénzem, amíg azt sem láttam valójában, hogy tetszik-e a lakás?

2., miért nem jó neki, ha átküldöm MMS-ben a telefonjára (ja, mert nem is adja meg a mobilját???)

3., miért nem jó neki, ha találkozunk és akkor bemutatom (ja, mert soha nem is akar találkozni velem)

Na mindegy, felhívtam az ismerősöm, aki 5 ÉVE ÉL ANGLIÁBAN és számtalanszor bérelt már és elmondtam neki, hogy nekem gyanús ez az egész. Rövid gondolkodás után ezt mondta: "ááá, dehogy ezek az angolok nagyon furák tudnak lenni, csak annyit akar, hogy lássa tényleg van rá pénzed, nincs benne semmi átverés."

Ühüm. Nem mondanám, hogy ettől a magyarázattól megnyugodtam. Valahogy nem hagyott ez nyugodni. Oké, hogy furcsák, de ennyire???

Tudtam, hogy át akarnak verni, de még nem jöttem rá, hogyan.

 Aztán nagyjából 3 óra múlva visszahívott az ismerősöm, hogy nehogy megcsináljam a pénzátutalást, mert azzal nem csak az én adataimhoz (név, cím, szlaszám, és még nagyjából a bugyiméret is), hanem annak az adataihoz is hozzáférnek, akinek utalsz! TÖK SZÉP BASSZUS! Szóval, ha átutalsz azzal a reménnyel, hogy lesz egy bérleményed, akkor azzal nem csak saját magad kevered bajba, hanem még azt is, aki csak segíteni akar. GRATULÁLOK!

Ennél a pontnál totál összezuhantam és az egyiküknek írtam azt vissza, ahogy a bejegyzésem kezdődött. És nem vagyok egy átkozódos típus, de tényleg bízom benne, hogy valaki elkapja és a gigájára lép kőkeményen.

Aztán rátaláltam többek között erre a figyelmeztető részre az említett gumtree oldalon:

  • Be aware of top scam warning signsIn particular be wary of any requests to use money transfer services like Western Union or MoneyGram to pay deposit money or "prove" you have funds.   If in doubt about a prospective landlord or agency either contact us for advice or don't proceed.

Ami nagyjából annyit tesz, hogy soha ne menj bele ezekbe a pénzátutalásos történetekbe, csak azért, hogy bizonyítsd van pénzed.

Hozzátenném, hogy senki ne gondolja magát mindenkinél okosabbnak! Én sem tartom magam idiótának, de amikor az embernek égetően szüksége van egy új bérleményre, akkor olyan beszűkült tudatállapotba kerül, hogy nem a józanész, hanem csak a megérzés diktál. Halgass rá!

És zárásként hozzátenném, hogy ezek az alakok semmitől nem riadnak vissza. Az, hogy külföldön élnek a legolcsóbb duma. Volt olyan, aki azt írta, Ő egy neves divattervező és állandóan utazik, de a legrohadtabb mindközül az volt, aki azt állította Ő egy lelkipásztor és éppen Nigériában van egy Krisztusi küldetésen a családjával. Hányhatok?

Mára nincs angol szó, amit meg kell tanulni! Tanuljatok ebből a történetből!

Kingstonban sétálgatva az egyik átkelőnél várakozva lettünk figyelmesek az alábbi táblára:

 

STICK YOUR GUM HERE!

Szuper ez az ötlet!

Otthon nem lehetne elterjeszteni a tisztább és ragacsmentesebb környezetért??? Ha jobban belegondolok nem is emlékszem, hogy budapesten van-e olyan: "rágógumi szemetes". Ha nem agyalok túl sokat, akkor rávágom, hogy nincs. Hát Angliában biztosan van, viszont gyakran ide kerülnek másfajta szemétbe való dolgok is. Angol barátaink pedig annál azért sokkal szelektívebbek, minthogy a rágógumi keveredjen például a kólás dobozzal. Mert az nagyon durva!!! :-) Na de viccet félretéve, nem olyan nagy hülyeség ez, sőt! Azontúl, hogy tuti támogatás kap a cég, tényleg egyszerűbb egy rágóval teli papírt összegyűrni, mint a kukából kivakarászni az odatapadt nyálas szájszagósítókat. Szóval nem elég, hogy hasznos és mókás a korábbi "gum bin"-ekkel szemben még vitathatatlanul gusztusosabb is! Hajrá!

STICK YOUR GUM HERE!

A mai tanulandó mi lehetne más?

Stick your gum here! Ragaszd ide a rágód!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

b3782f43a528dbc14ccd238e65528b7djlo.jpg

 

Nem tudom, hogy van-e nálam nagyobb Jennifer Lopez (http://jenniferlopez.com/) rajongó Magyarországon? De végülis biztosan. Én nem vagyok fanatikus, nem gyűjtöm a képeket, viszont imádom. Amikor még fiatalabb voltam, JLo fotója volt a háttérképem és úgy akartam kinézni, ahogy Ő néz ki az The Weddinplaner című filmben. Ha nem is Gucci, de volt egy nagyon hasonló cipőm, mint az Övé...csak az enyém nem szorult be sehová, így nem kellett, hogy megmentsen egy olyan szálfa legény, mint Matthew McCoughney. Na ja.

Viszont, ami most totál izgalomban tart azontúl, hogy várom másik kedvencemmel Florida-val a közös dalt, hogy az öreglány fellép az O2 arénában Londonban. Már számolom a napokat október 22-ig. Dance Again tour.

https://www.youtube.com/watch?v=bjgFH01k0gU&ob=av2e

Ti ott lesztek? ;-)

Londonban drága az élet! Állítják rengetegen, és ezzel nem igazán lehet vitatkozni, mert valóban nem feltétlenül olcsó. Aki csak átutazóba jön, az valószínűleg nem is nagyon törődik azzal mi mennyibe kerül, hiszen arra a néhány napos kis kiruccanásra nem spórolgatni jön az ember. Ám, ha valaki itt él, esetleg hónapokig tartózkodik Angliában, igenis megnézi az árcédulákat. Ami nem butaság. Így kiderülhet, mégsem olyan drága!

 1pound.jpgA képen látható termékek mindegyike 1 font volt vagy még annyiba sem került. Amit láthatsz balról jobbra: sípoló kutyajáték, kézfertőtlenítő, intimbetét, sminkeltávolító kendő, 2 darab Colgate fogkefe, tusfürdő, izzadásgátló (a Sure itt a Rexona), balzsam, sapon, virágos hajgumi, intim mosakodógél, kézkrém, sótlan , pörköletlen mogyoró és egyéb magok (300 gr), szívalakú pénztárca, multivitamin+vas (70 db), körömlakk, szemfesték, fejbirizga, 3 darabos babkonzerv, Lenor öblítő, Canderel édesítő, 3 darabos popcorn, és a zsepiben asszem 16 csomag volt

A mai összeállításom leginkább az élelmiszerekre és tisztítószerekre vonatkozik, de a későbbiekben körülnézek a ruhák piacán is :-)

Javaslataim:

  • nézz meg mindig mindent több helyen, folyamatosan leárazások vannak
  • a polcok közepén jó marketing fogás szerint, mindig a drágább termékek vannak, nézd csak meg mit találsz alul...ugyanaz a minőség, kicsit butább csomagolásban jóval olcsóbban
  • szokj le a font forintra való átváltogatásáról! A fizetésed fontban kapod, nem? Döntsd el ahhoz képest neked megéri-e a termék vagy sem

Kedvenc üzleteim listája:

99 p store

Ha átszámoljuk nem is olyan kevés az a cirka 360 forintnyi összeg, de ne ítélkezzünk elhamarkodottan! Ebben a boltban 99 pennyért többek között ezeket tudod megvásárolni: 3 darabos!!! tonhal konzerv, márkás tusfürdők és samponok, 10 darabos tojás, különböző édességek (amiket én nem nagyon eszem), cica-kutya kaja, játék, és szuper cuccok gyerekeknek! A felsosorlásom nem teljes. Az üzlet nem egy nagy durranás, de aki figyel a pénzre, érdemes betérnie.

Sainsbury's

Szépen berendezett, légkondis "közért", ahol az eladók mindig nagyon kedvesek és segítőkészek. Az üzletláncnak van saját kártyarendszere is, ahol pontokat gyűjtesz és azt le is vásárolhatod. A Sainsbury's saját márkás termékei nagyon jó minőségűek (a polc alján) és jóval kevesebbe kerülnek. Az üzeleteiket London és Anglia szerte bárhol megtalálod. Tegnapi kedvencünk a fagyasztott csirkemell filé, amelynek kilója 4 fontra jött ki!

Waitrose

Picit drágább kategória, mint az előbb említett Sainsbury's de itt is vannak leárazások. Az üzeletik nagyon szépek és az eladók itt is mosolygósak és figyelmesek. Ami a Waitrose előnye, hogy sokáig nyitva van, este 21.30-ig. Legalábbis itt Surbitonban.

Lidl

Ugyanaz, mint otthon. Kicsi, átlátható, nincs termék dömping, viszont, ami van az valószínűleg elég olcsó. Mi leginkább fagyit és rákot szoktunk itt vásárolni. A magnum néha olyan olcsó, hogy nagyjából utánad is dobhatnák, a fagyasztott rák kilója pedig nagyjából 7,5 fontra jön ki.

Jó vásárlást!

tanulandó:

reduceed: leértékelt

Hihetetlen, vérlázító és egyben ijesztő az a tájékoztató, amelyben arról ír az iskola, hogy a környék egyik sulijából megpróbáltak elrabolni egy kisfiút.

Hogy mi van??? - kérdezem hangosan magamtól, miközben tök egyedül ülök a konyhában.

Akik Magyarországról olvasnak - nagy sóhaj, relax és megnyugvás, hiszen a történet a magyarok által csak London Rózsadombjának nevezett Surbiton-ban történt. Igen, igen. Ez nem olyan, mint otthon a nyócker leszakadt része, hanem elit magániskolás kerület, posh szülőkkel.

A meglepő az, hogy az elmúlt néhány napban felmerült bennem, hogy mindig látnom kell a gyerkőcöket mi van, ha ellopják őket? Érted? Nem az, hogy mi van, ha elesik, beveri, beüti, eltöri? Hanem mi van, ha ellopják? Ilyenkor csak lazán leállítottam magam: "Ne képzelődj kislány! Nem Mel Gibson felesége vagy a Váltságdíj című filmben, hanem csak egy baby sitter, akik két angol gyerkőcre figyel, nem kell ennyire komolyan venni magad!" És de, ennyire komolyan kell venni mindent. Sem a környék, sem az emberek habitusa nem indokolná, hogy ilyentől kelljen tartani...vagy mégis? Az itteni gyerekek szüleinek nem csak dupla (tripla) beállású garázsa, hanem hajó parkolója is van. Ja, h a j ó p a r k o l ó vagy mi... A ház egyik felén beállnak a verdákkal a ház másik oldalán meg figyel a Temzén a (sokszor luxus) hajó. Szóval, mégis csak a Váltságdíj a tét. Mert miért másért rabolnának itt el egy kisgyereket?

tanulandó:

kidnapping: emberrablás

 

Nem is tudtam, hogy a Disney klasszikusát a Hófehérkét megfilmesítették Kristen Stewart és Charlize Theron főszereplésével. Biztos jó lesz, de tuti nem olyan vicces, mint az alábbi angol-magyar fordítás! :-)))

 Jó szórakozást!

Hole volt, hole nem volt, lived egy king meg egy queen. Egy day nekik született egy daughter. Her haja volt mint ében, s her skin like hó. Így lett her name Hówhite. Mindenki volt happy de a queen meghalt in TBC. Hówhite’s father lett nagyon sad and Hówhite too. But nem sokkal after the king gondolta that: „Kell feleség to me!” So after pár hét the king megkérdezett valami nő. She lett a new queen. But jött influenza so the king elpatkoled too. Maradt hát Hówhite és the mostoha. The mostoha was very gonosz and she had a tükör. She often kérdezte meg tükröt: „My tükör, my tükör, tell me: I am the legszebb or nem?” Erre said the tükör: ”You are so-so, but Hówhite is szebb, mint you!” Erre a mostoha nagyon angry lett. Felbéreled a vadász to kill Hówhite. But the v...adász’s szíve volt lágy as méz so he nem tudta kill Hówhite… Hówhite így stayed in the erdő, where sok állat van. Hówhite találed a house, ami was very kicsi. Be is mened and rögtön el is sleepedt. End of day, the törps comig haza és they látják that valami nem OK. They have ész like Colombo, so rájöttek hogy one itt valaki. Erre már Hówhite is felébrededt és fast elmondta mi az troubleja. A seven nyomorék befogadta Hówhite, hogy majd she cook and takarít rájuk. Meanwhile the gonosz mostoha rájött, that Hówhite még lives. Főzött is gyorsan almakompót, with méreg, hogy kill Hówhite with saját kezűleg.

Másnap the törps went to bánya for arany, and Hówhite was left egyedül. Aztán came the gonosz mostoha, mint egy granny with the almakompót, and said to Hówhite: „You voltál with me so kedves és adtál water to me so now én give you kis almakompót.” So, hát Hówhite meg is ate it, and meg is halt tőle. When the törps arrived at házukba, they láted that Hówhite is halott. Their szívük were zokog and they építetted big-big koporsó with glassfedél, to beletenni Hówhite. Then came the királyfi on fehér horse and csókoled Hówhite on ajak, ő was kicsit necrophil, but Hówhite feléleded a meglepitől. The törps were nagyon happy. And the királyfi felülteted Hówhite onto fehér horse and they elmened a lemenő nap felé. The törps were very boldog, mert know that the mostoha lebucskázodt hazafelé menet egy big stoneról. And mindenki volt happy and lived happily míg el nem jött a pestis. End of mese.

új szó:

dwarf, dwarfish: törpe

A mai nap annyira jól indult a napsütéssel és hogy nem kellett korán kelni. Hogy ezt tetézzük benéztünk a legközelebbi Starbucksba és teszteltük a legújabb frissítő kávét. Frappuccino - ohh igen :-) yes, please!

Ami még tetszeni fog, hogy mindenki saját névvel ellátott kávés poharat kap.Az enyém egy kissé gyengére sikeredett (Caffe Latte Ice - szóval, azt ne kérjetek), de a Frappuccino az nagyon szuper! Próbáljátok ki! Többféle ízben van, akár epres is!

Nyami! :-)

További jó hír, hogy 3 nap múlva 15-17 óra között féláron adják ezt a csemegét! Persze csak Angliában!

Készítsd el Te is a saját Frappuccinod!

És ha már kávé, akkor a mai tanulandó:

decaf: koffeinmentes

 

Mit szoktál meg Magyarországon? Jó autó = jó nő. Azaz, ha van egy olyan autó aminek az ára többet ér, mint az egész életed, abból tuti, hogy nem fog kiszállni egy százéves és százkilós tehén. Ha még a faszi rondább is, mint amilyet legutóbb hánytál a nő akkor is tip-top címlap.

Na ez totál más Londonban - legalábbis azon a felén, ahol én élek. Itt az egy főre jutó szuper autók száma nagyjából másfél (lehet benne némi túlzás),de akkor is ilyen érzést kelt. Abszolút nem meglepő, ha a vonatállomáson áll egymás mellett egy Audi, egy BMW, egy Saab és egy Merci kábrió is...és ez csak a parkoló előrésze, ahol maximum 10 jármű fér el. Ami számomra az otthoni helyzet után nagyon furcsa volt, hogy itt nem csoda meg műnők ugrándoznak elő a sok ezer fontos járgányokból, hanem egyszerű anyukák, irodisták vagy apa, aki éppen kidobja anyát, hogy menjen a melóba. Ezek az emberek nem rondák, de nem feltétlenül szépek.

Mi ebből a tanulság?

Itt nem kell ahhoz kamu fotómodellnek, kamu dizájnernek, kamu üzletasszonynak (értsd: ringyónak) lenned (tisztelet a kivételnek), hogy normális (vagy otthoni szemmel, annál sokkal magasabb színvonalú) életed legyen. Itt egy tanárpár is simán megengedheti magának, hogy új A6-os kombival furikázza a két gyerekét. Nem hiszed? Járj utána! :-)

új szó:

dwelling: lakóhely, lakás, tartozkódási hely

 

 

Hogy mi az első benyomásom? Az, hogy itt mindenki kedves és mindenkinek jó kedve van. De hogy csinálják? Egész egyszerűen: rád mosolyojognak az utcán, akár ismeretlenül is, és nem, nem azért mert ma jobban nézel ki az átlagnál. Sőt. Tök mindegy hogy nézel ki. Valószínűleg ez a jókedv egyik forrása. Totál mindegy hogy nézel ki,vagy hány éves vagy. Lehetsz punk, lehetsz síkabátban papuccsal és lehetnek akkora combjaid, mint egy 4-tengelyes billencses akkor is húzhatsz mini szoknyát. Senkit nem érdekel. Továbbá, az eladók mindig úgy köszönnek el, hogy "have a nice day!" Lehet ennek ellenállni? :-)

Cheers!

cheers: angliában köszönömként szolgál ez a szó leginkább. Ha például kérsz a bárban egy üvegbort, fizettél és megkaptad elég ennyit mondanod: "cheers"

süti beállítások módosítása